Fontos! most ne kattints ide

Géza fejedelem

Taksony halála után fia, a 949 környékén született Géza vette fel a nagyfejedelmi címet, aki erős fejedelmi pozíciót alapozott meg, mégpedig a törzsi keretek szétzúzásával. Valószínűleg nem ment minden zökkenőmentesen, hiszen ekkor még a szeniorátus öröklési rendje volt érvényben, tehát a legidősebb törzsfő követte volna a fejedelmet, nem pedig a Taksony-ág egy fia. Géza legnagyobb ellenfele Koppány volt, aki Géza fiától, Istvántól is el akarta venni a hatalmat. Géza ezért a somogyi országrésszel próbálta enyhíteni Koppány hatalomvágyát.

Államszervező tevékenysége (972-997):

Géza célja egy szervezett állam létrehozása, a belső politikai helyzet megszilárdítása és a keresztény vallás államvallássá tétele.

A kalandozó hadjáratok megszűnése társadalmilag válságot idézett elő. A szegény szabadok előtt megszűnt az a lehetőség, hogy a hadizsákmányból vagyonosodjanak. A magyar törzsek két nagy birodalom közé szorultak, s fennállt a veszély hogy elvesztik önállóságukat. Elengedhetetlen volt a fejedelmi hatalom megerősítése. A kalandozások sikertelensége és a bajor herceg által vezetett 951-es pannóniai megtorló hadjárat előrevetítette a német függés veszélyét.

Géza megfontolta helyzetét a két nagyhatalom, Bizánc és a Német-Római Birodalom között, végül pedig nyugat felé nyitott. I. Ottóhoz fordult 973-ban Géza 12 magyar főembert küldött Quedlingburgba, térítő papokat kért a császártól, valamint el akarta nyerni barátságát. Szüksége is volt erre a lépésre, hiszen ekkor még csak az ország dunántúli része tartozott fennhatósága alá. Az erdélyi területeken bizánci rítusú egyházi liturgia hódított, amivel szemben Géza nem tudta érvényre juttatni akaratát.

Brúnó Sanct Gallen-i szerzetes (aki a térítő papokkal érkezett, és akit a magyarok püspökké szenteltek) 974 előtt megkeresztelte katolikusnak Gézát, fiát Vajkot Istvánra, Géza öccsét, Mihályt, valamint 500 előkelő magyart. (Géza valószínűleg csak taktikai okokból szánta el magát erre a lépésre, ugyanis haláláig a pogány isteneket és a keresztény Istent egyaránt tisztelte. Ezt többször is szemére vetették, amire állítólag csak annyit válaszolt, hogy ő elég gazdag és hatalmas ahhoz, hogy ezt megtehesse.)

Megkezdődött a kereszténység térhódítása.

Ezután Géza fejedelem hozzálátott a hatalom központosításához. Esztergomot tette meg fejedelmi székhelynek (addig Kalocsa volt). Átszervezte a hadsereget, melyben nagy szerepet kaptak a nyugati nehézfegyverzetű lovasok. Géza célja a nagyfejedelmi hatalom nemzetségében ill. családjában való megtartása (nemzetsége erős maradt, a kalandozásokban nem szenvedett jelentős veszteségeket). Gézának sikerült a fejedelmi hatalmat kiterjeszteni az egész országra, úgy, hogy a törzsfők egy részét megnyerte elképzelésének, a többieket pedig fegyverrel kényszerítette ugyanerre, kizárólag a gyula az erdélyi törzsfő tudta függetlenségét megtartani. Ezért Géza elvette Saroltot, a gyula lányát, így nyerve meg a támogatását.

Géza és felesége Sarolt egyformán kivették részüket az uralkodásból. Lányaik férjhez adásával is új szövetségeseket kívántak keresni, s nem rajtuk múlott, hogy két lányukat férjeik eltaszították maguk mellől.

Nagyszabású szövetségi rendszert alakítottak ki lányaik férjhez adásával:

- egyiket egy kabar törzsfőhöz, Aba Sámuelhez (vagy István tette ezt később)
- a másikat Orseolo Ottó velencei dózséhoz,
- a harmadikat Gavril Radomir bolgár trónörököshöz,
- a negyediket Vitéz Bolaszláv lengyel fejedelemhez (később visszaküldik); ott később trónharcok.

Géza, hogy országát építeni, fejleszteni tudja, nyugodt, háborúmentes környezetre törekedett, s a szomszédokkal való jó viszonyt is ápolni igyekezett. Amikor Civakodó Henrik megtámadta a nyugati területeket, két csatát is vívott vele, melyek után területeket kellett feladnia (a mai Bécsi-medencét).

Géza követei által akarta kifejezni, hogy a magyarság Európa része akar lenni, s hogy a magyarok szándékai békések. Fiát ennek megfelelően Civakodó Henrik lányával, Gizellával házasította össze 995 táján. Ez a házasság gyümölcsözőnek bizonyult, hiszen az ifjú arával térítőpapok és harcosok érkeztek, akik a magyar fejedelem pozícióit erősítették. A keresztény térítés azonban korántsem volt zökkenőmentes, hiszen a salzburgi érsekség magának követelte a térítés és az egyházi főhatalom jogát. Géza azonban nem akart senkinek sem a vazallusa lenni, de a magyar egyházat sem akarta a német érsekség alá rendelni.

Hatalmát a gyepűk és a korábban meg nem szállt területek elfoglalásával tovább erősítette. Politikájával biztosította az ország határait; fegyveres kíséretére, katonai segédnépeire támaszkodva hódoltatta meg a törzseket, nemzetségeket.

996-ban az Észak-Dunántúlon, Győrtől délre, Szent Márton hegyén – mai nevén Pannonhalmán monostort alapított. Szükség is volt a monostorra, mert Koppány egyre hevesebben küzdött az ország trónjáért. Somogy-országi területéről kétségbe vonta István utódlását, de fegyveresen csak Géza 997-ben bekövetkező halála után lépett fel. Géza a fejedelmi hatalomtól függetlenségüket megőrizni kívánó törzsi vezetők ellen kíméletlenül lépett fel, ezért az akkori feljegyzések „véreskezű”-nek nevezik. Halálakor már csak három törzsfő (Koppány, Gyula és Ajtony) nem hajlott meg a fejedelmi akarat előtt.

Udvarházakat, földvárakat építtetett a fontos stratégiai pontokon, érvényesítve a nagyfejedelmi nehézpáncélos lovasság fölényét. Fiának, Istvánnak a keresztény öröklési rend (primogenitúra=elsőszülöttségi jog) alapján biztosította az utódlást 997-től. Ez nem volt megszokott, ugyanis ebben az időben a szeniorátus volt a megszokott öröklési rend.

***

    * Szeniorátus: olyan öröklési rend, amely szerint a patriarchális nagycsaládban a legidősebb, még vezetésre alkalmas férfi örökölte a hatalmat, rendszerint az elhunyt bátyja, öccse vagy unokaöccse.

    * Primogenitura: egyenes ági örökösödés, mely szerint a szülők tulajdonát, rangját az első szülött fiúgyermek örökli.

***

A VIII. század végén Nagy Károly hódító frankjai az Atlanti-óceántól a Dunáig akarták egyetlen birodalommá kovácsolni Európa nyugatját és közepét. Az államóriás hamar szétesett, de Nagy Károly évszázadokig példaképe maradt az államalapítóknak. A X. század végén, a XI. század elején az európai államalapítások sorában 4 új állam született Közép- és Kelet-Európában: Magyarország, Csehország, Lengyelország és a Kijevi Orosz Fejedelemség. Ezek közül Magyarországon volt a legélőbb Nagy Károly frank birodalmának emlékezete. A honfoglalás előtti időben ugyanis a frank birodalomhoz tartozott az ország dunántúli része. Rövid életű, szláv lakosságú államokat szerveztek a területen. A magyar államalapításkor innen, a Pribina-féle államtól örököltünk jó néhány szokást, elnevezést. A frank birodalom legkeletibb határőrsége volt a mai Esztergom, Szent István születési helye, melyet Géza fejedelem tett meg székhelyének. Esztergom az első magyar királyi város.

(970 körül (már korábban is) nyilvánvalóvá vált, hogy a kalandozások kora lejárt. A nyugati államok megerősödtek, sorra verték vissza a zsákmányszerző útra indult törzsek fiait. Ha az ország mindenestül nem alakul át, akkor a hódító kedvű szomszédok martaléka lesz.)

I. Szent István (997-1000 fejedelem; 1001-1038 király)

997-ben Géza nagyfejedelem elhalálozott. Az országnak központi szervezetre volt szüksége. Össze kellet fogni a soknyelvű lakosságot, és általánossá kellett tenni a földművelést. Erős államra, és az állam fegyveres erejének támogatására volt szükség.  István jó külkapcsolatokat, szilárd fejedelmi hatalmat és egy kiépülő államszervezetet örökölt.

István 975 körül született, 1038-ig uralkodott, keresztény hitben nevelkedett, 996-ban feleségül vette Gizellát, Civakodó Henrik lányát. 997-ben meghalt Géza, akit a primogenitúra elve szerint István követett a fejedelmi székben. A szeniorátus ősi elve szerint azonban a család legidősebb férfi tagja, Koppány lett volna az örökös, aki ezért fellázadt és Sarolt veszprémi vára ellen vonult. István serege azonban a sváb Vecellin vezetésével legyőzte. Kemény megtorlás követte a lázadást, Koppányt felnégyelték. István így megszerezte a fejedelmi széket. Még nem volt király. Csak akkor lett Magyarország királya, amikor a törzsek földjeit állammá szervezett országgá változtatta, és egyedüli úrnak tudhatta magát. Eljött az idő, hogy a nyugati Európa tudomásul vegye a magyar állam megszületését.

István jártas volt Nagy Károly és a későbbi államalapítók törvényeiben, áttekintette kora európai politikáját. Törvényeit feltehetőleg maga fogalmazta. (Intelmek c. állambölcseleti elmélkedés törvényeinek összefoglalója).

A királyi hatalom jelképe a korona volt. Aki a császártól kért koronát, annak a hatalmát a császár pártolta és védte, de az ilyen uralkodó egyben alávetette magát a császárnak. Csehország pl. ilyen formában alakult állammá. István független akart maradni, ezért 1000-ben a pápától, II. Szilvesztertől kért koronát.  Amikor a pápa megtudta, hogy István hogyan keresztelte meg az egész népét, állítólag ezt mondta: „Én csak apostoli vagyok, de István valódi apostol.” Ezért nevezték magukat a magyar királyok „apostoli” királyoknak. 1001. január 1-jén Esztergomban királlyá koronázták. Ezzel megszületett a keresztény magyar állam. Ezután István folytatta az egységes állam kialakítását:

- 1003-ban meghódította Erdélyt
- a kabar törzsek vezetőjéhez, Aba Sámuelhez hozzáadta egyik húgát (vagy már Géza megtette)
- a Körös-vidéki Vata törzséhez térítőket küldött, maga Vata is megtért, és elfogadta a király főségét.
- Ajtonnyal, a délkeleti területek urával számolt le (1008 vagy 1028)

István katonai erővel, térítők segítségével, illetve házassági politikával megszerezte a tényleges hatalmat a Kárpát-medence egésze felett és megteremtette a központosított királyi hatalmat

Így a királyi hatalom teljesen kiépült. István hadműveleteinek sikerességét az apjától rámaradt lovagi hadseregnek köszönhette. A legyőzött törzsfők birtokait királyi birtoknak minősítette, ami ezáltal Magyarország kétharmadát tette ki. A magyarság inkább a királyság közepe táján, lehetőleg sík vidéken és vízpartokon telepedett le, ahogy azt évszázados pusztai vándorlása során megszokta. A délvidék és Erdély nagy része is szinte teljesen lakatlan volt, a határvidéken szórványosan települt meg kisszámú szláv lakosság. Az ország tényleges határai a természetes vagy mesterséges védőrendszerek, a gyepűk voltak. A gyakran mocsaras területeken átvezető kapukat, átkelőhelyeket székely, besenyő vagy magyar őrök védelmezték.

Az intézkedések és eredmények összefoglalása:

1.  István korában befejeződött a vérségi alapokon nyugvó törzsi szerveződések felszámolása és megkezdődött a területi közigazgatás kialakítása, a vármegyék szervezése. A vármegye egy egybefüggő terület, élén a megyésispánnal. A vármegye különböző birtoktípusokat (egyházi, világi, királyi) fogott össze és a királyi várak köré szerveződtek. A megyésispán képviselte a megye területén a királyt: adót szedett (a begyűjtött adók 2/3-a a királyt, 1/3-a az ispánt illette), bíráskodott és szükség szerint hadba vezette a megye csapatait. Az első vármegye Somogy lehetett. István halálakor a vármegyék száma 30-45 között mozgott.

2.       Végbement a királynak alárendelt katonai szervezet kialakítása is. A királyi haderő a királyi várakban (72 körül volt a számuk) összpontosult. A várak vezetői a várispánok, a szolgálatot teljesítő tisztek pedig a X. századi harcos elemekből kialakult várjobbágyok voltak. A várakhoz tartozó szórt rendszerű (vár)birtokokon dolgoztak a várnépek, akik háború esetén „közlegényként” vonultak hadba.

3.       Létrejött a királyi udvari szervezet és udvartartás. A kor gazdálkodási viszonyaiból (naturális, önellátó) adódóan a királyi udvar mozgott az országban, és az egyes udvarházakban felhalmozott, a királyi (udvari) birtokokon megtermelt, illetve a magán- és egyházi birtokokról adóként természetben beszedett élelmiszert elfogyasztotta.

4.       István nyugati minta szerint felállította az ország legfőbb vezető testületét, a királyi tanácsot. Ennek két legtekintélyesebb tagja az esztergomi érsek és a nádorispán, a királyi udvar ispánja volt.

5.  Az egyházszervezés párhuzamosan haladt az államszervezéssel. 1001-ben megalapították a Szent Adalbertről elnevezett esztergomi érsekséget, amelynek érsekei Radla,  Asztrik, később Gellért volt. A korban alapították a kalocsai érsekséget is, valamint 8 püspökséget (veszprémi, győri, pécsi, egri, váci, csanádi, bihari, erdélyi). Létrejöttek az első kolostorok. Kiemelt szerepe volt a pannonhalmi bencés apátságnak (996), ahol térítő papokat és szerzeteseket neveltek.

6.   István folytatta a kereszténység fejlesztését, megteremtette az egyház működésének feltételeit: bevezette az egyházi adót (tized) és földbirtokot adományozott az egyháznak. Elrendelte a templomépítést és a keresztény szokások betartatásával támogatta az egyházat.

7.       Az egyház támogatása egyben a keresztény Európához való kötődést jelentette.

8.  István a koronázás után alkalmi jelleggel dénárt veretett, majd 1015 után a rendszeres, bojár minta szerinti pénzverés is megkezdődött. Ekkortól jelent meg az obulus vagy féldénár, amely távoli vidékekre is eljutott sőt hamisították is.

9.       István okleveleket is kiadott. 9 István korabeli oklevelet ismerünk, de csak 3 valódi: a pannonhalmi (1002), a pécsi és a veszprémi.

10.  A korban két törvénykönyvet hoztak létre, melyekben az államalapítással, az új társadalmi berendezkedéssel és az egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket rögzítették.

Törvénykönyvei:

István király két törvénykönyve - bár részben idegen mintákat használ, mégis - igen sokat elárul a korabeli társadalomról. Föltűnik a szabadok és a - vagyontárgynak számító - rabszolgák közötti éles különbség. Az első törvénykönyve közvetlenül a koronázás után keletkezett, míg a második 1030 és 1038 között. Mind a két törvénykönyv - tartalma miatt - büntető törvénykönyv. A szabadok közötti különbség is szembeötlő. Még ugyanannak a bűntettnek a büntetése is más mértékű aszerint, hogy a király közvetlen kíséretébe tartozóról, illetve könnyűfegyverzetű katonájáról vagy egyszerű közszabadról van szó.

I.törvénykönyve (1001-1003 között)segíti az egyházszervezést.

II. törvénykönyv: (1030-1038 között) többek között elrendeli a templomépítéseket, és a dézsmafizetést (egyházi tized).

Külpolitika:

• A németekkel kezdetben jó volt a kapcsolat, de később II. Konrád megpróbálta hűbéri függésbe vonni az országot. 1030-ban támadást indított, de ezt István elhárította.
• Amíg a lengyel-német háborúk zajlottak (1003-1018), addig rossz volt a magyar-lengyel viszony, 1015-ben István a Vág folyó völgyében megállította I. Boleszláv lengyel király támadását. Később rendeződtek a kapcsolatok.
• Bizánccal kezdetben ellenséges volt a viszony, mert a magyarok dinasztikus viszonyt létesítettek a bolgárokkal. Később azonban a velencei szövetség létrejötte és Imre herceg bizánci hercegnővel való házassága a kapcsolatok javulását eredményezte.

Utódlás:

Istvánnak két fiáról tudunk: Ottóról, de ő korán meghalt és Imréről, akit trónörökösnek neveltek (István király intelmei Imre herceghez), de 1031-ben egy vadászaton meghalt. A király az öröklésnél szóba jöhető unokaöccsét, Vazult pogánysága miatt nem tartotta alkalmasnak. Ezért húgának fiát, Orseoló Pétert jelölte ki örökösnek. Mivel Vazul állítólag merényletet tervezett a király ellen, István elfogatta, megvakítatta (uralkodásra képtelenné tette) és száműzte három fiával együtt (Levente, András, Béla).

***

István 997-ben ragadta meg a hatalmat, 1001-től kezdve volt az új állam királya, és 1038-ban bekövetkezett haláláig uralkodott. István a kereszténység úttörője, és ezzel együtt a hűbéri rend megteremtője volt hazánkban. Géza még csak józan megfontolásból vette fel az új vallást, Istvánnál már hit és politikai jelszó volt a kereszténység. Apja nyomán tudta a teendőit, és vezetni tudta a népét. 1083-ban I. László király szentté avattatta.

vissza az elejére